Zeneszerzők és betegségek 6.
Modeszt Petrovics Muszorgszkij /1839-1881/ fiatal korában testőrtiszt volt, de a zene is érdekelte és igen jól játszott zongorán.
Megismerkedett a nála csak néhány évvel idősebb Balakirev zeneszerzővel, aki tanítványává fogadta. Jóval érettebb lévén segítette a sokszor ideges és zaklatott, ugyanakkor búskomor és lusta fiatal Muszorgszkijt, aki, hogy minden idejét a zeneszerzésnek szentelje, barátai tanácsa ellenére otthagyta ezredét és hivatalosan is leszerelt. Néhány évig kis családi birtokuk jövedelméből élt, majd a ráeső részről - meggondolatlanul - lemondott a bátyja javára. Anyagi gondjai támadtak, ezért később minisztériumi állást kellett vállalnia.
1864-től jelentkeztek idegi problémái, melyek az alkohol iránti szenvedéllyel párosultak. Inni már hadapród korában megtanult, hiszen a társak között sikk volt a kimenő napokon pezsgőtől ittasan visszatérni az iskolába. A seregből való kilépése után, több időt tudott zenei tanulmányainak szentelni és hamarosan mint zenész belépett a felnőtt korba, kialakította egyéni zeneszerzői hangját, amelynek gyökerét az orosz népzenében találta meg. Kiderült, hogy a humor iránt is van érzéke. Szoros kapcsolatban állt Balakirev-en kívül még három zeneszerzővel /Borogyin, Kjui, Rimszkij-Korszakov/, így együtt alkották az "Ötök" alkotói csoportot.
Műveiben az orosz képzőművészeti és irodalmi realizmus nyomdokain járt, figyelemmel kísérte a társművészeteket, gyakran fel is használta irodalmi és képzőművészeti élményeit. Érdeklődött a történelem iránt is. Tanulmányozta Puskin Borisz Godunov című drámáját, majd elhatározta, hogy megzenésíti és az opera szövegét is saját maga írja. Teljesen más hangot ütött meg, mint addig. Ez egy nagyon komor, sötét színezetű dráma volt. Muszorgszkij azt hitte, hogy a barátai csak a zenei humor mesterét
látják benne és fájt neki, hogy - szerinte - nem értik meg. A hatalom, amely csak néhány éve oldotta fel a tiltás alól az eredeti művet, mindenféle okokra hivatkozva /nincs benne női főszereplő stb./ nem járult hozzá a zenedráma előadásához. Ráadásul a népnek - e műfajban elsőként - döntő szerepe van az operában.
Végül az opera bemutatója /1874/ a fiatalság körében nagy sikert aratott, de a hivatalos "vélemények" nem használtak az amúgy sem jó idegállapottal bíró zeneszerzőnek. A legnagyobb csapást az irigykedő zeneszerzőtárs-barát Kjui mérte rá. Úgy tűnik, hogy az opera körül zajló események után élete negatív fordulatot vett. Ezek után tévesen úgy látta, hogy a kör tagjai "lelketlen árulókká" váltak, ezért lassan visszahúzódott baráti-zeneszerzői körétől és csak egy-két emberrel tartott kapcsolatot. Egyre több időt töltött a kocsmában, munkahelyére gyakran nem ment be, súlyos anyagi gondjai voltak, egyszer még ki is lakoltatták. Zeneszerzői képességei viszont újból csúcsra jutottak. Még ezután komponálta az Egy kiállítás képei című zongoraciklusát, két befejezetlen operát, dalciklusokat. A napi egyhangúságot már nem bírta, nem járt be a hivatalba, hogy meg tudjon élni valahogy, a barátai járadékfélét biztosítottak számára. Ezt a jövedelmet egészítette ki mint zongorakísérő.
1881-ben több szélütés érte, otthonában nem tudta senki ápolni, nagy nehezen elhelyezték egy Szentpétervári katonai kórházban. Itt festette a híres orosz festő Ilja Repin a zeneszerző utolsó portréját, melyen a felpuffadt arc, a tekintet, a rendetlen haj a már nagyon beteg Muszorgszkijt ábrázolta. Néhány nappal a festmény elkészülte után az orosz nemzeti zene megteremtője meghalt alig negyvenkét éves korában.
Felhasznált irodalom:
Emilija Lazarevna Frid: Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij. Budapest, Zeneműkiadó Vállalat, 1966. /Fotó is/.
Brockhaus-Riemann Zenei Lexikon. Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Magyar kiad. szerk. Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó. 1984.
MSD Orvosi kézikönyv a családban. Főszerk.: Robert Berkow. Magyar kiad. Melania Kiadói Kft. Budapest, 2001.