Zeneszerzők és betegségek 4.

A tuberkulózis levegő útján terjedő, ragályos, potenciálisan halálos kimenetelű betegség, melyet a Mycobacterium tuberculosis, M. bovis vagy M. africanum okoz. Általában fiatalon belehaltak, akik elkapták.

Fryderyk Franciszek Chopin /1810-1849/

A kiváló lengyel zongorista és zeneszerző húszas évei közepén kapta el a rettegett tüdőbetegséget. 1831-ig Lengyelországban élt és tanult, majd Párizsba költözött és bár soha nem tért vissza hazájába a szíve mindig lengyel maradt és műveiben gyakran fordult a lengyel népzenéhez.

Édesapja francia bevándorló volt, innen a kötődés Franciaországhoz.  Már francia állampolgárként ismerkedett meg Liszt Ferenc-cel, aki révén találkozott George Sand-dal a híres írónővel, a társasági élet központjával. Tíz évig tartó - művészeket, írókat megihlető -  viharos kapcsolat vette kezdetét.  Chopin neve nagyon jól csengett fővárosi körökben, egyre ismertebbé vált, termékeny alkotói korszakában volt. Betegsége azonban egy időre visszavetette. 1837-ben olyan leromlott állapotba került, hogy halálhírét keltették. Először köpött vért. 1838-39 telén a gyógyulás reményében Palma de Mallorca-ra költözött George Sand-dal.  Kezdetben  egészségének javulásáról számolt be párizsi barátjának és további művek komponálására tett ígéretet. A szigeten alkotta híres 24 prelüd  c. sorozata több darabját is. Később azonban - bár az idő gyönyörű volt - ő mégis meghűlt. Gyógykezeléséről a következőket írta barátjának küldött levelében: "A sziget három leghíresebb doktora eljött hozzám. ... Alig bírtam őket visszatartani, hogy meg ne csapolják a véremet, ne rakjanak rám mustártapaszt, ne is köpölyözzenek." A mai olvasó egyben képet kaphat e betegség korabeli gyógyításii módjairól is. Állapotában nem állt be kedvező változás, ezért visszatértek Párizsba.

Ezekben az években nem csak zeneszerzői tevékenységgel foglalkozott, hanem nagy példaképe Johann Sebastian Bach műveinek új kiadásának javításán - mély alázattal a német mester iránt - dolgozott.

Az 1840-es évek közepére betegsége kiújult, gyógyulását visszavetette rég nem látott apja halálának híre. E lázas években hol jobb, hol rosszabb lelki és fizikai állapotban komponált. 1848 elejére állapota javulást mutatott, ezért hívásnak engedve Londonba utazott és több koncertet adott. Innen teljesen kimerülve érkezett haza és már csak egy mű /f-moll mazurka/ komponálására volt ereje, majd a következő évben meghalt.

 

Irodalomjegyzék:

Brockhaus Riemann: Zenei lexikon. Szerk. Carl Dahlhaus és Hans Heinrich Eggebrecht. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Első kötet A-F. Budapest, Zeneműkiadó 1983.

Broszkiewicz, Jerzy: Chopin élete. Budapest, Móra Könyvkiadó, 1966.

MSD Orvosi kézikönyv a családban. Főszerk. Robert Berkow. Társszerk. Mark H. Beers. Budapest, Javított kiadás, Melania Kiadói Kft., 2001.

Wikipédia szócikke Chopinről [2008.11.20.]                                                                                          <http://hu.wikipedia.org/wiki/Fr%C3%A9d%C3%A9ric_Chopin>