Szeged polgára
2008. augusztus 8-án lenne 68 éves a világhírű magyar operaénekes Gregor József. Tíz évig tanult hegedülni, majd a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulója lett. Az intézményt 3 év után otthagyta. 1959-ben 19 évesen felvételi meghallgatásra ment az Operaházba, de a próbaéneklésen leállították. Még ebben az évben tagja lett a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének és egészen 1963-ig lépett fel velük. Közben a Szegedi Nemzeti Szinházbeli próbaéneklés után szerződtette a színház akkori - legendás - igazgatója Vaszy Viktor.
Róla, mint kiváló emberről szívesen emlékezett vissza. Évek múlva a budapesti Operaház is felvette tagjai sorába. Közben külföldön is egyre keresettebb énekes lett, 1994-95-ben például a New York-i Metropolitan magánénekese volt. 1989-91 között a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának igazgatójaként működött. Végigéneklte az operairodalom legnagyobb basszus szerepeit, gyakran lépett fel oratórium előadásokon. Sikeres kirándulást tett az úgynevezett könnyű műfajba, híres szerepe a Hegedűs a háztetőn c. musicalban Tevje volt, népszerű operett előadásokon ünnepelték, de szerette a magyar nótákat is. 2006. őszén bejelentette, hogy többé nem vállal semmilyen fellépést, nem sokkal rá október 27-én elhunyt.
Irodalomjegyzék:
www.index.hu - Elhunyt Gregor József
<http://index.hu/kultur/klassz/gregor1027/>
Wikipédia - Gregor József szócikk <http://hu.wikipedia.org/wiki/Gregor_J%C3%B3zsef>
Feltöltés időpontja: [2008.08.05.]