Satchmo

AmstrongEzerkilencszázegy augusztus 4-én született New Orleans-ban a világ talán leghíresebb jazz zenésze

Louis Daniel Armstrong.

Iskoláját hamar otthagyta és - szegény család lévén - különböző pénzkereseti lehetőségeket talált ki. Utcai gyerekkórusban énekelt, majd egy "balhé" miatt javítóintézetbe került.

A világ szerencséjére! Itt került ugyanis komoly kapcsolatba a hangszerek világával. Kezdetben kornettezett, majd később dobolni tanult. Az intézetből kikerülve kezdte megtalálni saját kifejezésmódját. Ez elütött az akkor jazz-nek nevezett előadásmódtól. Sokkal személyesebb volt, és sokkal több díszítést használtak e stílus követői. Hamarosan felfigyeltek az ifjú tehetségre. A kor neves zenészei hívták együttesükbe, így nagy tapasztalatot szerzett a zene világában. 

Később saját combo-t alapított, majd bejárta hazáját és külföldre is egyre több helyre jutott el. Ekkor már sok hangfelvételt készítettek vele. Ezek máig is a jazztörténet alapfelvételeihez tartoznak. A negyvenes években a kornettet trombitára cserélte, új együttest is alapított és bejárta a világot. Ahogy arcizmai gyengültek, nem tudta már fizikailag ugyanazt a szintet produkálni a trombitálásban, így lassan áttért az éneklésre. Sajátos rekedt, utánozhatatlan hangján több világslágert énekelt. 1969-ben adta elő a Milyen csodálatos a világ c. dalt, amellyel hosszú ideig vezette a slágerlistákat. Később filmszinészi szerepet is vállalt Barbra Streisand oldalán a Hello Dolly c. filmben.

Barátai nevezték el Satchmonak=táskaszájúnak.

Magyarországon 1965-ben a Népstadionban 80 ezer néző előtt aratott hatalmas sikert. 1971. július 7-én hunyt el. Szobra a magyarországi Bánkon található.

 

Irodalomjegyzék: Louis Armstrong szobra Bánkon. /Győrfi Lajos alkotása/ A kép megtalálható:

<http://picasaweb.google.com/olahottone/KirNdulSSJazzFesztivL/photo#510934761893854966>

<http://www.kodiakschools.org/khs/departments/englishdepartment/American_Literature/assets/louis-armstrong.jpg>

A képek és az oldal feltöltésének napja: 2008. augusztus 4.